 |
| Saláta csigatámadás előtt |
Egy
városi ismerősöm egy kisebb gazdaságot örökölt Zalában. Azon
tűnődik: eladja vagy próbáljon gazdálkodni? Megéri-e majd a sok
törődés, a kudarc? Biztosítja-e megélhetését a természet? (Ez
az ismerősöm egyedülálló, egyelőre csak magáról kell
gondoskodnia.) Nehéz mit mondani. Egyrészt: látom, milyen kevés
tapasztalattal rendelkezünk mi, új gazdák. Hiába a jó szándék,
megfelelő útmutatás, gyakorlat nélkül próbálkozásaink
jelentős részét kudarc követi. Oravecz Imre Halászóember című
versciklusában a Szajla nevű nógrádi település régmúltját –
saját gyerekkorát – idézve bemutatja, milyen szaktudást
temetett el minden egyes elűzött gazdában a téeszesítés.
A téeszben nem kell gazda, csak téeszparaszt. Be kell látni, hogy
áthagyományozott tudás híján többé vagy kevésbé műveletlenek, kisebb vagy
nagyobb mértékben az időtlen természet újabb barbárai vagyunk.
Ezt
nem érdemes tagadni, és nem szabad feledni. Azt sem, hogy az utóbbi
években még az időjárás szeszélyessége is itt ül a nyakunkon.
Szétnézek a kertben, és látom, mennyi minden veszett el abból,
amit terveztem – pedig épp csak eltelt a május. A száraz
március, április akadályozta a korai vetemények (zöldségfélék,
saláta) kelését. A palántanevelést nehezítette a hűvös idő.
A felhőszakadásszerű esők elárasztották, leverték a májusi
veteményeket. A salátát lelegelték a tömött, nyálkás
hadoszlopokban támadó, falánk csigák; miután a rágott
salátatöveket kikapáltam, a csigák megrohamozták az epret. Egy
ideig azt hittem: sárgarépa, zöldség nélkül maradunk. (Ez nagy
csapás, mert sok leveszöldséget fogyasztunk.) Borúra derű: a
napokban látom, mégis kikelt az elveszettnek hitt sárgarépa,
igaz, hatalmas gazban áll, nehéz kigyomlálni. A hűvös után
kikelt a tök (a téli sütőtökből sokat vetek, januárig,
februárig eláll a pincében, kb. egy mázsát elfogyasztunk a
télen.) A kukorica és a bab szép, a paradicsom- és
paprikapalánták meghálálták az esőt. A zöldborsó rekord
hozamot ért el, az októberben elvetett borsó áttelelt az enyhe
télen, még a hét végén is szedtem róla 4-5 kilót, de már
utolérte a tavaszit is; a késői vetés pedig most kezdi ontani a
lapos borsóhüvelyeket. Hetek óta, reggel-délben-este zöldborsó
szerepel a terítéken, tele a mélyhűtő, zsenge ízét szerencsére
nem tudom megunni.
Évről-évre
megtapasztalom a természet kiapadhatatlan gazdagságát. A mondai
bőségszaru talán maga a kert, az emberi kultúra megcsontosodott
burkába zárt, eleven természet, amely árasztja magából zsenge,
zöld, asztalra kívánkozó áldásait. A viszonzást nem váró,
önzetlen, kiáradó kegyelmet a természeten keresztül tapasztalom
meg. A természet évről-évre tanít. Szent György után (április
23, a magyar hagyományban: április 24!) , vagyis a Bika hónapjában
rettenetes növekedésnek indul minden, érzem a bika kirobbanó
erejét. Az Ikrek havában pedig mintha cérnaszálon húzná valami
rejtett erő a zöld szálakat az ég felé. Növényeink vadul
burjánzanak, legfőbb munkák jó ideje a gyomlálás és a
kaszálás. Visszavágjuk, ami növekedésnek indult. Ami túlnőtte
magát, vagy éppen elvadulna. A természet is rá van utalva a
gazdára. Ilyenkor begyűjtjük a felesleget: a szénát a jószágnak,
a kigyomlált zöldet, gyomot gondosan komposztáljuk. A komposzt, a
karámtrágya visszaforog a földbe, ez lesz jövő évi termésünk
alapja. A kertben semmi nem vész el, de minden átalakul.
Legfőképpen átalakulunk mi magunk. Gyarapodunk tudásban és
tapasztalatban, évről-évre. Az igazi fejlődés soha nem lineáris,
hanem szerteágazó időben és térben. Ezt nevezzük elmélyülésnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése