2015. március 4., szerda

Változatok Gertrud Franck módszerére


Gertrud Franck Öngyógyító kiskert című munkája úttörő volt a hazai, ökológiai szemléletű kertészeti szakirodalomban. Rendszere sokak számára ismerős, sokan alkalmazzák. Emlékeztetőül: a kerti növényeket négy csoport osztjuk (A, B, C és D jelű csoport), a kertben méterenként, váltakozva kitűzzük az A és B jelű fő termények sorait, ezek közé (tehát fél méterenként) egy-egy C jelű sor kerül. A sorok évről évre fél méterrel „odább csúsznak”, így praktikus vetésforgó valósul meg. A D jelű növénycsoport az évelőké, ezek helyen maradnak. Nagyon fontos a megfelelő, egymás számára hasznos növényszomszédságok kialakulása. 


A módszer praktikus, de van egy hátránya: a mi konyhakertünkben valahogy soha nem tudtam a megfelelő arányban előállítani a terményeket. A C sorokban rengeteg saláta és spenót terem: persze, kiváló zöldtrágya, de az ember szíve megszakad a sok szép saláta miatt. Más növényből pedig kevés sikeredett. Ismerős?
Idén elhatároztam, hogy módosítok a módszeren egy-két ponton:
- a tervezésnél jobban figyelembe veszem a növények térigényét;
- bizonyos növényeket más csoportba sorolok a megfelelőbb elosztás érdekében;
- nemcsak sorban, hanem nagyobb egységekben, növénycsoportokban gondolkodom - ez megkönnyíti a tervezést; ezeket nevezzük „tábláknak”.

Növények besorolása az A, B, C és D csoportba


A 2015-ös ültetési terv kialakítása során az alábbi, módosított táblázatot vettem figyelembe: 

Vetés táblázat Gertrud Franck alapján (módosított)


Akik ismerik az eredeti besorolást, láthatnak néhány szembeötlő különbséget.
- a tökfélék közül a hosszabb tenyészidejű téli sütőtök az A, a cukkini és a spárgatök a B csoportba került
- A sorba került a karalábé - palántáját ugyanis paradicsom közé duggatom
- lóbab B sorba került (nem zöltrágya növényként ugyanis elég hosszú a tenyészideje)
- a paprikát B sorba soroltam - igazából eléggé közömbös a szomszédságokra
- C sorba került a leveszöldség és a hagyma, fokhagyma!
- van néhány "változó képlet": A és B sorba is kerülhet a burgonya, B és C sorba is kerülhet a cékla.

(Folytatom!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése