Egy villanás tegnap este: levettem a polcról és felütöttem egy régi Csontváry-kézikönyvet. A megtalált, az udvarkert mozgalom számára is irányadó, nagyon pontos megfogalmazás (intés?) így hangzik:
„A
legnagyobb tekintély ezen a világon a világfejlesztő akaraterő,
a természetben élő energia, mely kinyilatkoztatás útján
fejleszti a világot s halhatatlanná teszi a valóságot.
Ebben
a tekintélyhez legközelebb áll a lángész, vagyis Zseni, aki a
feladatot meg is képes oldani. A feladat az, hogy az emberi faj
tulajdonságát ki kell domborítani, s az Isteni rendeltetés
szerint ki kell fejleszteni.
A
fejlődés a kinyilatkoztatás alapján történik - nem kell
habozni, a napokat nem szabad számlálni, hanem a
kinyilatkoztatásban feltétlenül kell bízni.
Ha
te szereted a földet, ember, s Istenre gondolsz, amikor kapálsz, a
palánta téged felismer - szeretettel gondol reád, mert őbenne is
él az Isten. Nyújts táplálékot a fejlődő kis lénynek,
növény-állatvilági egyednek s az gyönyörűségedre fejlődni
fog - nyújts táplálékot a vadállatnak, mely éhezik s az hozzád
simulni fog. Nyújts táplálékot nagy hóban a madaraknak s a világ
minden részéből hozzád ellátogatnak, fára telepszenek le s
neked csicseregve hálálkodnak. Nyújts táplálékot a vagyontalan
szegénynek, ez el fog ismerni téged Isteni tekintélynek.”
Csontváry
Kosztka Tivadar: A tekintély (részlet)
Ne arra figyeljünk, ami a megfogalmazásban szokatlan vagy (ma már) idegen, hanem az alapfogalmakra. A kertben munkálkodva a természetben élő energia, a világfejlesztő akaratárő munkásai vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése